Rólunk

Érdekli?
Egyedülálló iskola vagyunk Budapesten: egy mini-brit iskola, amely egy innovatív programot nyújt olyan tanulóknak, akik magyar iskolákba járnak. Iskolánk lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy saját nemzeti oktatási rendszerük összes előnyét kihasználják, és mindezt délutánonként angol oktatással vonják össze. Programunk költsége kevesebb, mint tizede egy egész napos angol nemzetközi iskolának, így a közösség egy szélesebb rétegét tudjuk elérni.
ESB-native Angol anyanyelvi tanáraink képzett oktatók, akik az angol- és walesi nemzeti tanterv legjobb gyakorlataira alapuló kereszttantervi megközelítéssel tanítanak. Ez azt jelenti, hogy a nyelvtan, a betűzés, hangzástan és szókincs fejlesztése beépül olyan speciálisan kiválasztott ismeretterjesztő témakörökbe, melyekben könnyen és szívesen elmélyülnek a gyerekek. Az Alapozó csoportokban a gyerekek számos gyakorlati témán keresztül tanulnak meg kommunikálni. A Haladó csoportokban a gyerekek a tudomány – és humán tárgyakkal ismerkednek meg. Ezáltal képesek lesznek használni, mind általános, mind pedig tudományos célokra is az angol nyelvet.
ESB-performanceevents Tanulóink tanulmányozzák a gyermekirodalmat is, elsősorban a drámát és a szavaló költészetet. Az irodalmi program során a gyerekek iskolai rendezvényeinken való szereplésükre készülnek: a Téli előadásra és az egész iskolát érintő Szavaló Versenyre.
ESB-skillsfocus A gyermekek angol tudásának fejlesztésén kívül célunk a kommunikációs és kognitív készségek fejlesztése, főleg a kritikus és kreatív gondolkodásé, iPadokon történő kutatásokon, csoport- és osztályszintű projekteken, digitális technológia felhasználásával megtervezett és előadott prezentációkon és együttműködő/versenyző interaktív táblán történő tanuláson keresztül.
ESB-engagingteaching Tantermeink élénkek, a tanítás figyelmüket teljesen leköti: a foglakozások a paradicsom mumifikációjától kezdve egy párt digitális politikai kiáltványának és kampány-közleményének készítésén át, akár egy, a kelta istenek emberi ábrázolására alkotott múzeumig terjed. Két iskolahelyszínünk között Skype kapcsolaton keresztül tesszük lehetővé a csoportok közötti projekteket.
ESB-home_learning Rendelkezünk egy saját Tanulói Oldallal, melyet hetente frissítünk, hogy digitális tanulást biztosítsunk otthonra tanulóinknak, beleértve a Pearson kiadó Active Learn, és Rapid Plus olvasó programjait. Bár a Rapid Plust eredetileg az angol olvasással küzdő 11-14 éves tanulóknak tervezték, mi sikeresen használjuk az idegen nyelvet tanuló kamaszok körében. Ezen kívül, rendkívül hasznosnak bizonyulnak az óráinkon rendszeresen használt nyelvtani és hangtani feladatok, szintén a Pearsontól.
ESB-speaking_community Gyermekeink és szüleik úgy tekintenek iskolánkra, mint angolul beszélő tágabb családi körükre. Rendkívül aktívak vagyunk a közösségi oldalak használatával, hetente posztolunk képeket különböző órai feladatokról és iskolai rendezvényeinkről. Közösségünk főleg ezen rendezvényeken keresztül épül fel. Tartunk éves Halloween Rendezvényt, Téli Előadást, Szavaló Versenyt, Interaktív Mesemondó Délelőttöt, Digitális Családi kvíz estet, Könyv Világnapot Ünnepséget, Angol Komédia Hetet, és Családi Nyári Vásárt.
ESB-parentinvolvement A szülők aktívan részt vesznek az iskolai életben a Szülő-Tanár Egyesületen keresztül, mely minden szemeszterben összeül. Rendszeresen konzultálunk a szülőkkel gyermekük tanulásával kapcsolatban és félévente szöveges bizonyítványokat adunk ki.
ESB-summerprogrammes Nyári táborok széles választékát kínáljuk minden évben, beleértve az éves tematikára épülő táborokat, az Ifjú Vállalkozók táborát és a 3D Művészeti tábort, melyeket mind angol anyanyelvű szakértők tartanak.
ESB-joinus Beiratkozásra a teljes tanév során lehetőség van. Lépjenek bátran kapcsolatba velünk, hogy egyeztessünk egy időpontot, ahol bemutatom az iskolát és oktatási programunkat, valamint felmérem gyermeke angol nyelvi szintjét, hogy egy számára megfelelő csoportot tudjak ajánlani. Látogassanak el iskolánkba és csatlakozzanak hozzánk, hogy testközelből megtapasztalhassanak egy valódi angolul beszélő és angolul tanuló közösséget.

Vélemények